Louis Soha nem voltam egy túl elfoglalt,munkamániás ember.Már az általános iskolában rá kellett jönnöm, hogy a munkát nem nekem találták ki.Így volt a gimnáziumba is,illetve ez odáig fajult,hogy a végén, amikor már kint voltam az Életben,sehogy nem sikerült sokáig egy helyen maradnom.Igen,mert a boltokban elaludtam,a múzeumban hangoskodtam,és az irodai munkáknál fel sem vettek.A bukások után elkezdtem levélkihordónak dolgozni,de annyira nehéz volt megtalálni a házakat [bár egyáltalán nem nagy Doncaster és minden részét ismerem,de ezt volt a kifogásom],hogy mindig más,nem dolgozó emberekkel küldettem el.Ezzel sokszor az volt a baj,hogy felnyitották,nem érkezett meg,vagy épp kivették a pénzt,ami esetleg benne volt.Épp ezért inkább hagytuk a munkát és átköltöztem a barátnőmhöz, hogy majd vele éljek.Ő persze dolgozott,állandóan és már kezdett anya is haragudni,hogy ilyen lusta vagyok.Én viszont még most is úgy tartom,hogy nem lusta,csak szerencsétlen vagyok.
Na persze,minden ember jó valamiben.Hamar rájött a családom,hogy egy valamit nagyon jól és szeretettel csinálok. Énekelni már azóta szeretek,hogy elkezdtek kijönni különböző,nagyon fülbemászó dalok. Hannah imádta hallgatni,amikor elkezdtem dalolni,vagy,amikor főzés és takarítás közben [amit persze Ő csinált] én néztem és énekeltem.
Így juttattak el oda,ahol most vagyok.
Hannah elment dolgozni,de Doncaster-től elég távolra került,ugyanis Toronto-ban kapott új munkalehetőséget. Természetesen elfogadta,így mi minden áldott nap próbáltunk beszélgetni és csetelni. Általában skypoltunk,amitől viszont Hannah simán fel tudta venni azt,hogy éneklek.Amikor anya ismét megkérte,hogy dolgozzak,nem mentem bele,így Ő és Hannah a hátam mögött valami nagy sunyiságba kezdett.A lementett dalok közül egyet elküldtek az X Faktornak.Pár héttel ezelőtt,egy szombati napon anya átsietett hozzám és visítozva próbálta elmesélni ezt az egészet.Ahogy megértettem,kikaptam a kezéből a levelet és elolvastam.
Kedves Louis Tomlinson!Nagy-nagy örömmel értesítjük arról,hogy beválogattuk az idei 2010-es X Faktor nevű tehetségkutató műsorában.Amennyiben megjelenik 2010.07.19-én a londoni arénában, lehetősége lesz bekerülni a legjobbak közé.
...
Ez után eléggé felgyorsultak a napok.Én persze biztos voltam abban,hogy ez az egész lehetetlen és,ha még a válogatóba bejutok,a zsűrik egyből kiejtenek.Anya és Hannah viszont teljesen hitt ebben,ezért mindketten [Hannah ugyebár visszajött Angliába] elkísértek Londonba.Az X Faktor helyszíne hihetetlen. Egész területén civil emberek és a személyzet járkál,szinte lehetetlen eljutni A pontbol B-be.Hannah, ahogy kiszálltunk a kocsiból ugrándozni és sikítani kezdett,amitől felénk lépett egy biztonsági és megkérdezte,hogy jól van-e.
-Igen,persze,csak nagyon boldog.-Magyarázta anya,miközben én vadul bólogattam.
A securitys furcsán méregetett minket,de aztán elment,hogy egy kordonon átmászó lányt próbáljon lenyugtatni. Nem tudtam a jelenetet figyelni,mert a kedves barátnőm még mindig a kezemen csüngött és azt mondogatta,hogy sztár leszek.
-Tudod,hogy nem igaz.És légyszi,Hannah hagyd ezt abba.-Nevettem fel.-Mindenki meg van vadulva,de akkor sem kéne,hogy a kamera azt mutassa,mennyire hülyék vagyunk.
-Itt van kamera?-Állt meg hirtelen,amitől anya eléggé megijedt.
-Jesszus.-Nevetett fel anya.-Mivel X Faktor,ezért igen.Ugye tudod,hova küldtük a szerelmedet?
-Persze,Jay.-Nevetett már a lány is.
Nem viccelek,kerek négy óra telt el így.A sokadalomban alig láttunk és alig bírtunk mozogni,de végre valahára meghallottuk a nevemet és üggyel-bajjal sikerült elverekednünk magunk az egyik személyzetihez. Most azért ragadtam meg Hannah karját,mert iszonyatosan paráztam,és Ő csak nyugtatgatva rám mosolygott.
-Louis Tomlinson,1991?-Nézett rám a hapsi.
Én fülig vörösödve,kábultan bólogattam és a hajzuhatagom alatt azon kattogott az agyam,hogy vajon ilyenkor mit is kéne mondani.Hát,igazából semmit,mivel ahogy megkapta a választ,a kezemet megragadva húzni kezdett az épület felé,én pedig csak reménykedtem,hogy anyáék követnek.Persze kiderült,hogy igen és a színpad mellett állva csak azt vártuk,hogy kimehessek a zsűrik elé.Vagyis én annyira nagyon nem vártam,de talán túlságosan is hamar mondták a nevem,így muszáj volt kimennem.
Már az elején nagyon elbuktam.Próbáltam udvarias lenni,de hangom vagy száz oktávval feljebb ugrott és a zenét sem énekeltem úgy,ahogy otthon.Biztos voltam abban,hogy nem engednek tovább.Végül csak egy ember mondott nemet,ezért hitetlenül és kábultan sétáltam ki onnan.Ahogy meglátott Hannah,a nyakamba ugorva sikított és csak akkor esett le,hogy bekerültem!
...
De csak ma van az igazi válogató,ahol eldöntik,hogy ténylegesen ki kerül be és ki esik ki.Sajnos Hannah ma nem lehet velem,mivel vissza kellett mennie,de a húgom,Lottie és az anyukám még így is szurkolnak és azt mondják,én nem eshetek ki.
Délután fél háromra kellett megjelennem és elénekelnem ugyanazt a zenét,ami a Hey Delilah.
Mostanra tisztázódott bennem a helyzet és az,hogy nem játszadozhatok a szerencsémmel így végig azon voltam,hogy még jobban tudjam elénekelni,mert a múltkori csak hatalmas szerencse volt,amiért nem ejtettek ki egyből.
-Te következel.-Mondja nekem a műsorvezető.
-Rendben,köszönöm.
Rámosolygok anyára és Lottira,akik édesen összebújva szorítanak.Tudom,hogy bíznak bennem és azzal is tisztában vagyok,hogy ebben a pillanatban Hannah rám gondol és ugyanúgy,ahogy a család többi tagja,Ő is velem van lélekben.A színpadra lépve ezen gondolkodom és közben rávigyorgok a zsűrire. Ők semleges arccal néznek,így nem tudok semmit kivenni.
-Szia,Louis.-Köszön Simon.-Hogy vagy?Készültél?
-Sziasztok.-Intek először is.-Remekül vagyok és ti?Persze,hogy készültem.
-Szuper.
Kérdésemre nem válaszolnak,de Paulina,aki múltkor nemet mondott,komolyan néz rám.
-Az első előadásod nem volt tökéletes,ezért remélem,hogy ma többet raksz bele.Nem lehet félvállról venni,hogyha itt vagy,akkor mindent meg kell tenned,hogy itt is maradj.
-Csak izgult,csajszi.-Véd meg egyből Charyl Cole,akit ott helyben megölelgettem volna.-Kezdd csak, Louis és ne foglalkozz vele.Jó leszel.
Egy halk köszönömöt mondtam és elkezdtem.Csak behunytam a szemem és próbáltam nem elnevetni magam,ahogy múltkor és tisztán ejteni a hangokat.A végén teljesen felélénkültem,mert nagyon nagy sikerélményem lett.A zsűrik hangosan megtapsoltak,még Paulina is elmosolyodott én pedig kisétáltam. Ez a legrosszabb,hogy a végén megkérdeznéd,milyen voltál,de nem lehet,mert csak utána tudjuk meg. Hát igen,ez egy műsor,még hogyha mi igaziból éljük is meg,a nézőket meg akarják várakoztatni, hogy hosszabb legyen az adás,ugyebár.
Miután Lottie és anya elmondta,hogy most voltam a legjobb,és megettünk egy szendvicset,bemondták, hogy nem menjünk sehova.Na persze ez nem túl könnyű,nekem épp ekkor kellett elmennem...Elvégezni a szükségleteimet.
-Menjél,de nagyon siess!-Mondta anya,én pedig teljes erőből rohanni kezdtem a mosdók felé.
Már senki nem volt ott,mindenki egy-egy hangfal,vagy tévé előtt várta,hogy mit mondanak.Én meg felcsaptam az egész folyosót,ahogy végigszáguldottam rajta.Két ember rám is szólt,hogy most már igazán ne menjek sehova,de úgy gondoltam,gyorsan elvégezhetem a dolgom.Épp a mosdóba kanyarodtam volna be,amikor az ajtó kinyílt és bumm.
-Ouch.-Vágódtam hátra.
A fejemet egyből fájlalni kezdtem,de mivel tisztában voltam azzal,hogy sietnem kellene,csak felpattantam és ekkor...Ekkor megláttam az engem figyelő arcot,a zöld szempárt és a riadt tekintetet.
-Szia.-Mondta,aztán gyorsan elkezdett beszélni.-Bocsi,nem akartam,csak nem vettelek észre és...
-Semmi baj,sietnem kell.-Válaszoltam és nem törődtem azzal,hogy szememet az egész srác vonzotta.
...
Kiestem.
Anya és Lottie ugyanott állt,egy tévé előtt és izgatottan nézték a beszélő műsorvezetőt.Már elég sokan voltak a színpadon és egyre jobban láttam a családomon,hogy fél.Valahogy nem lepődtem meg,amikor kiment az utolsó bejutó is,nélkülem.
-Biztosan csak kihagytak.Ez nem lehet.Bekerültél.-Szipogott anya,és Lottie felé kapva támogatta.
-Nincs semmi baj,csak...Csak nem kerültem be.Ez,ez nem a világ vége,ugye?Az élet megy tovább...-Mondtam,de hirtelen mindent üresnek éreztem.
Egyetlen dolog,amit szeretek csinálni,egyetlen cselekedetem,amiben tényleg hittem és most.Most csak úgy szertefoszlik,mert én nem voltam képes elfogadni,hogy van esélyem.Nem baj,már legalább tudom, hogy tényleg nincs.Nekem semmi esélyem nincs az élethez.
-Kérnénk a színpadra Niall Horant,Liam Paynet,Harry Stylest,Zayn Malikot és Louis Tomlinsont.
Ahogy ezt meghallottam,felnéztem anyára.Ő Lottit figyelte,aki azonnal felkapott a földről és én úgy tettem, ahogy a hang kérte.
A színpad már majdnem üres volt.Engem a jobb oldalra tereltek,ahol még négy fiú álldogált és szipogott. A másik oldalon négy lány sírdogált és ugyanolyan értetlenül nézelődtek,mint én.Ahogy megálltam egy sötét hajú fiú mellett,ismét megláttam a zöld szempárt.Ő is kutakodva nézett rám,én meg hirtelen elmosolyodtam és felé intettem.Ő is ezt tette,majd a zsűri felé fordult.
-A színpadon álló előadók személyisége,karaktere és hangja mind nagyon megnyerő,de úgy gondoljuk, nem elég ahhoz,hogy itt helyt álljatok.-Szipogás a lányok részéről.-Viszont mi sem vagyunk olyan embertelenek, hogy hagynánk elveszni az itt jelenlévő tehetségeket.Ezért kaptok még egy esélyt arra, hogy bizonyítsátok magatokat.Bár egymagatokba nem voltatok többek a már bejutott emberektől,de adunk nektek egyetlen esélyt,hogy folytathassátok.Hogyha így,a kilenc ember két bandára oszlik.Ezt viszont nektek kell eldönteni,többet nem segíthetünk nektek.
Teljes hangzavar.Rendben van.Beleegyezések,sikítások,és természetesen ölelések.A zöld szemű fiú, ahogy kimondtuk az igent,a nyakamba ugrott,én pedig valahogy természetesnek vettem és nem érdekelt, hogy a nevét sem tudom.
Egy banda lettünk,ezzel esélyt adva egymásnak.És persze magunknak.
